2011. július 6.

New Yorkban - Stamfodban

A gép Bécsből indult, sajnos nem tudtuk Ágival elintézni, hogy egymás mellé üljünk mert tele volt. Ablak mellé kerültem, ahogy foglaltam a helyet. Mellettem egy "néma" pár ült, nahjó nem voltak némák de kb. 3 mondatot ha váltottak egymással egész út alatt. A repülő többi utasa zsidó volt:) - sábeszdeklit viseltek a férfiak a fejükön.Vagy 10 zsidó család tuti volt a gépen, Ágival kifelé menet 10 babát számoltunk, de ekkor még nem volt kint mindenki, szóval volt gyereksírás rendesen. De mit nekünk egy kis bababőgés elvégre aupairek leszünk haha. Az Austria airlines-al megvagyok elégedve, leszámítva, hogy a kóser ebédek 1 órával hamarabb kerültek az éhező utasok elé....valamint, hogy a második kaja két szelet paradicsomból meg mozzarella sajtból állt. Így én speciel elég éhesen szálltam le. Na de a vízumellenőrzéskor minden simán ment fél óra alatt kint voltunk, a bőröndöket is megtaláltuk. Aztán indulás Stamfordba, itt az úton már elfogott egy parányi lelkesedés, hogy huuuuuuuuuu Amerikában vagyunk!Nézzétek el nekem, hogy még nem lelkesedem, ez ilyen szülési utáni depresszió, örülnöm kéne de még nem megy.

A hotelben kaptunk eligazítást, én Ritával kerültem egy szobába jeeee meg egy brazil lánnyal Samantha azt hiszem?! A csaj rettentő népszerű, már vagy 2x keresték a szobában telefonon, a pasija gondolom, meg a host anyukája "she wanted to say hi" pfff mondom, és az én host anyukám mikor hív?:))))))) A hotel egyébként nagyon jó!



Nah de ami kétségbeejtő, az a légkondicionáló hőmérséklete! És nagyon gyorsan be kell szereznem egy kabátot!!!Mert itt ha megy a légkondi akkor az bizony 15 fokon megy!

Még nem túl sok képet csináltam, ami nem jellemző rám...De majd belejövök!:) Azért néha kattintgattam:
Volt minden ülésen kis monitor



Leszállás előtt pár perccel


JFK-n


Manhattan nagyon messziről!
Hamarosan jelentkezem, remélhetőleg vidámabb bejegyzéssel!!Köszönöm a sok kedves üzit!!!!!Jólesik mindenki biztatása!:)

15 megjegyzés:

  1. Örülök Juca, hogy szerencsésen odaértél New York-ba :) Jó volt látni ezt a pár képet is, lesz elég időd kattintgatni, míg kint leszel ;-) Kellemes orientációs napokat :D izgatottan várjuk a következő (remélhetőleg) hosszabb bejegyzésedet ;-) Pussz

    VálaszTörlés
  2. vááá de izgi ....már annyira vártam az elso bejegyzést ,hogy kb. 10 percenként frissítettem az oldalt.Orulok,hogy minden rendben ment.Remélem az elkovetkezo napokban is minden ilyen jól fog menni.Sok szerencsét kívánok neked es érezd nagyon jól magad...És kérlek kényeztess el minket ,az otthonmaradottakat 1000 meg 1000 érdekes képpel!! puszika:))

    VálaszTörlés
  3. de jóó, én is nagyon várom a következő bejegyzéseket! :) Érezd nagyon jól magad! ;)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy sikeresen megérkeztél. Érezd jól magad! Élvezd, hogy végre ott vagy, ahova már régóta készültél menni! :) Remélem, sok-sok bejegyzés és megannyi fotó lesz! :)

    VálaszTörlés
  5. haha, én is percenként frissítgettem... :P Látom szuper minden, örülök, hogy szerencsésen megérkeztél. Várjuk a következő postot! ;) Érezd nagyon jól magad!

    Puszi
    Vivi

    VálaszTörlés
  6. Szia
    Mindig olvasom a blogod! Nagyon tetszik. Én is percenként frissítettem a blogod mert már nagyon vártam a bejedzésed! (: Sok jó, szép élményeket! Várom a következő bejedzésed!
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  7. Kirázott a hideg, ahogy olvastam :)) Olyan jóó neked :)) Nagyon várom a következő bejegyzést!!

    VálaszTörlés
  8. Látod Juca mennyi lelkes olvasód van?! :) Úgyhogy tessék majd minél több fényképpel és beszámolóval elkényeztetni minket, akik (még) nem élhetik át ezt a nagy kalandot ott kint az USA-ban...

    VálaszTörlés
  9. Es vegre az Allamokban! Szuper! :) Varjok a kovetkezo beszamolokat!

    VálaszTörlés
  10. Wao, végre megérkeztél, tök izgi! :)
    Kérdezném: A 15 fokot csak úgy kb.-ra mondtad, vagy tényleg ilyen bolondok ott az emberek? Mert én már akkor megfagyok a szobában, amikor 23 fokon van a klíma.

    Várom a következő bejegyzést. :)

    VálaszTörlés
  11. Jujj, de jó neked :-) És a repülőút hogy sikerült? Mivel sikerült elütnöd az időt? :-)
    Jajj, nagyon irigykedem :-D

    VálaszTörlés
  12. csatlakozom a többiekhez :) nagyon várom az új postokat

    VálaszTörlés
  13. Hajrá! Hajrá! Hajrááááá!

    VálaszTörlés
  14. De jó de jó :D Én úgy izgulok :D ... helyetted is :D örülök, hogy épségben megérkeztél :D

    VálaszTörlés
  15. :)Ops én vagyok az egyetlen pasi aki olvas:)
    Jó sok képet kérünk:)
    Üdv az egyetlen pasi itt:D

    VálaszTörlés