2011. július 25.

Summer in the City

Kemény 15 percig meredtem magam elé és erősen koncentráltam, hogy felidézzem az elmúlt napokat. Nem egyszerű! De az okos kis ipodomon sűrűn használt alkalmazás lett a jegyzettömb. Mikor a metrón ülve jutnak eszembe a gondolatok akkor gyorsan lejegyzem.

Az elmúlt napok nagyon kemények voltak, haha nem munka szempontjából, hanem az időjárás miatt. A páratartalom nagyon durva. Kiléptem valamelyik reggel az utcára és úgy éreztem nem kapok levegőt, légmozgás nuku. A nap olyan szinten éget, hogy míg várok a zebránál a zöldre jah nem a zöldre hanem az átkelős emberkére:D, addig leég a bőröm. Ezt csak az egyik nap tapasztaltam. De úgy egyébként is erősebb a nap itt szerintem!

Csütörtökön lett volna elvileg a cluster meeting, de a nagy hőségre való tekintettel lemondta Rose nagyi. Persze mit nekünk a 40 fok (38,5- a perfekcionistáknak), Rozival és Anna-val neki indultunk, hogy eltöltsünk egy gyönyörű estét a Brooklyn Bridge Parkban, ahol aznap este filmvetítés volt a program. Végeztem 5 körül, gyorsan átöltözés stb. majd még mielőtt találkoztam volna a lányokkal beugrottam pár szelet pizzáért Park Slope-ba, hogy azért ne maradjunk éhesen. Majd mikor már kellőképp leizzadtam a meleg pizza+fényképező plusz miegymás cipelése által, elkezdtem keresni a lakáskulcsom.(időközönként lecsekkolom, h meg van-e mindenem...) Sajnos nem lett meg...felhívtam apukát és kiderült, hogy a fiókban hagytam de azt mondta nyugodtan csöngessek majd este nem kell vissza mennem érte. Hurrá! Végre irány a park! Sietni kellett, hogy jusson hely. 9-re volt ki írva a kezdés de mi már 7-re oda akarunk érni. A nagy meleg miatt nem sokan voltak a parkban(8-kor 31 fokot mutatott), mondhatni nem volt tömeg. Leültünk majd 15 perc múlva arra lettem figyelmes, h vizes az alfelem. Még jó, hogy test színű ruhába mentem. Kellőképp röhejesen néztem ki. Kiderült, hogy vizes a fű. Bizony. Hisz mért ne lenne vizes nyáron, locsolják?! Sajnos ez kellőképpen taccsra vágta a komfort érzetem! Ráültem a sálamra, még a törölköző amit hoztam az is átázott egy idő után. Jött a szatyros megoldás, amit később egy óvatlan pillanatban elfújt a szél...maradt a pizzás doboz...a filmre szinte nem is emlékszem haha. Sajnos még nehezemre esnek a filmek értelmezése, főleg ha az régi és hadarják. Így én speciel elég kimerülten és frusztráltan mentem haza, következőleg okosabbak leszünk...Azért képeket csináltam:

Brooklyn Bridge Park




Rozi,Juca és Anna





Másnap, már nem emlékszem mi volt haha. Szerintem semmi, maradtam otthon és depiztem. Mert még azért vannak ilyen napok. Kiválasztok a héten egy napot a depimnek. Most péntekre esett. Jaah dehogyis! Bementem a MOMA-ba!!!Mivel péntekenként 4-től 8-ig ingyenesen látogatható. Minden emeleten más tárlat van. A múzeum tele volt, lépni nem lehetett. Ide elég sokszor elfogok járni, egyik pénteken csak nem lesznek ennyien. 
Fura egyedül lófrálni Manhattan-ben. Rossz mert ha valami gondolatod támad nem tudod senkivel megosztani, jó mert arra megyek és olyan tempóban amilyenben én akarok. A múzeum után gondoltam veszek egy új crocs papucsot, ímádom őket! Ronda de finom ha ha, tehát nagyon kényelmes. Mivel foggalmam nem volt merre van boltjuk és a net se nagyon jött be, így bementem egy sport boltba és megkérdeztem merre lehet crocs márkabolt. A Sohoban van egy nagy boltjuk így arra felé vettem az irányt. Jó fél órát gyalogoltam mire feladtam a 6-os metró vonal keresését mivel ekkora már Dóriékkal kellett találkoznom a Time Square-en. A "sok" gyaloglástól nagyon fájt a talpam, nem vagyok egy nagy gyalogló. Bementem a Forever 21-ba és vettem egy torna cipő szerűséget 10 dollárért. Dóriékkal beültünk egy Mcdonaldsba beszélgetni..hm...bár ha mondhatom beszélgetésnek, mivel a lányok inkább a telefonjukkal voltak elfoglalva, nagyrészt. Remélem azért ezek a talik nem így fognak máskor eltelni. Bocsi Dóri.

Szombaton Lacey-vel találkoztam elmentünk moziba. A  Horrible Bosses-t néztük meg. Annak ellenére, hogy a kis pulcsimban és sálamban is a jéggé fagyás körül voltam, nagyon tetszett a film!!!Mindent értettem!Az a jó, hogy itt a mozizás is nyelvleckének minősül, sőt, ha este bekapcsolom a tv-t akkor is tanulok vmit:)))

Majd elmentünk egy tattoo szalonba Lacey végett (nem publikus). 
Park Slope-ot imádom, olyan jó hangulata van az utcácskáinak. Brooklyn ugyebár több kerületre tagolódik a legfelkapottabb Park Slope, Brooklyn Heights és Williamsburg. Szerencsére Park Slope elég közel van hozzám így ha tehetem ott töltöm az időm vagy Manhattanben. Tehát a szalon után beültünk enni egy kínai étterembe, majd elváltunk mert én mentem be Manhattan-be ő meg még összeszedet pár ruhát mivel ment a pasijához. Már nem is tudom mit akartam Manhattanben...fotóztam kicsit, meg nézelődtem. A Prince és a Spring street környékén jártam, ahol elég jó kis üzletek vannak. Úgy értem a mi pénztálcánknak megfelelő, de azért nem ócskaságok. Néha eltévedtem és véletlenül divat tervezők üres üzleteibe mentem be, de az első árcímke leolvasása után elég gyorsan tovább is álltam. Imádom az ilyen utcai árusokat. Főleg a művész félék portékáit! Találtam egy bódét ahol már éppen összepakolóban volt az ürge, és nagyon szép ezüst ékszerei voltak. Újabban a gyűrűkre vagyok rá állva, így annak ellenére, hogy már zárásban volt elidőztem kicsit. A nagy boltokban sosem találok nekem való ékszereket, elég giccsesek. Nah de ennél az ürgénél ilyen szép míves antik gyűrűk voltak, meg is tetszett az egyik de 39 dollárt kért érte, mondom köszi nem. Erre kérdezi mennyiért vinném el, mondom 20-ért megveszem. Azt mondja 29...juca: no way. Így elköszöntünk egymástól:)) Remélem máskor is ott lesz, mert ha rászánom magam akkor ott veszek ékszert. Ezután megint összefutottam Lacey-vel a Union Sqare-en, beszélgettünk kicsit, majd irány haza.







Vasárnap Rozival találkoztam, elmentünk a Bryant Parkba. Csodaszép! Hétfőnként itt is film vetítések vannak mellesleg.Rengeteg park van Manhattan-ben, székekkel asztalokkal ahol bárki megebédelhet vagy megvacsorázhat...nem hiszem, hogy ez Budapesten működne. Mármint a szék-asztal kivitelezésre értem, tuti 1 hét alatt eltűnnének:)) Este 7-re mentem haza, mert a szülők megkértek figyeljek a lányokra míg alszanak mert elmennének moziba.










Union Square











A hétfőm a szokásos volt. Ágival voltam egész nap, délben Prospect Park-ban alvás, juca olvas, majd wifi vadászat a kávézóban:). Egyre több szót tud kimondani, a kedvencei a "no, thank you" és a "bye-bye":))  Lassan de biztosan kezd megszokni engem és én is őt.
Este Rozival elmentünk kompozni Staten Island-ra. Ugyanis INGYEN VAN! Jajj el sem tudjátok képzelni mennyi ingyenes program van NYC-ban!!

Az idő nem volt épp fotózásra alkalmas de mit számít. Imádtam, hogy csöpörög az eső és érezni a  friss levegőt! A komp elvitt minket Staten Island-ra majd pár perc várakozás után vissza indultunk. Ezután a Wall Street/downtown felé indultunk. Szinte üres utcák, munkagépek zaja. Ide is el kell még párszor jönnöm. Imádom az épületeket és a legjobb, hogy 6 után üresek az utcák! Néhány fotó:






























Igyekszem sűrűbben írni. Legyetek jók!

(+csokoládé Münchenbe)

8 megjegyzés:

  1. Jajj milyen jóó képek!! *.*

    VálaszTörlés
  2. Olyan jo az egesz bejegyzesnek a hangulala es a megfogalmazasa,hogy tokre ugy erzem en is ott vagyok..irigykedem is am picit :) a képek is nagyon jok:)) erezd jol magad
    pusz

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszett a bejegyzés, már a kezdetektől itt vagyok, és ez tetszett eddig a legjobban :) A képek is nagyon jók! Érezd jól magad mindazok helyett is akiknek szintén NYC az álmuk :)

    VálaszTörlés
  4. Egyre jobban megy:)
    A képek szuperek.
    Érezd jól magad!

    VálaszTörlés
  5. Ha a Wall st-re visszamész, légyszi a kedvemért a bikáról is készíts képet. :)

    Csak semmi depi!

    Pusszantás
    Anita&Bazsi

    VálaszTörlés
  6. Anita,de csak a te kedvedert;)))
    puszik

    VálaszTörlés