2011. július 19.

A host családom & "gyerekeim"

Mondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Eléggé aggódva jöttem hozzájuk, annak ellenére, hogy tudtam nem lesz gond velük. Féltem, hogy majd olyan nevelési módszereket kell elviselnem ami távol áll tőlem, hogy olyan ételeket kell ennem, amiket nem szeretek. Szerencsére nem így történt.

A lányokat adoptáltak(örökbe fogadták) ami Amerikában elég "népszerű". Ez a tény akár el is hanyagolható, hiszen semmit nem befolyásol gyereknevelés szempontjából. Hallottam olyan sztorikat, ahol szintén örökbefogadott gyerekek vannak és a szülők mondhatni nem is törődnek velük. Ugye az ember azt gondolná, ha vkinek nem lehet gyereke de még is lehetősége van rá, hogy felneveljen egyet vagy akár többet akkor azt megbecsüli és igyekszik boldogságban felnevelni. Ez baromság.

Anyuka rettentő türelmes ember ugylehet külön fajból származik haha. Számomra egyedi nevelési metódusokat alkalmaz a gyerekeken, melyet én rávezetéses módszernek neveztem el. Nincs büntetés, nincs olyan, hogy "ha jó leszel kapsz cukorkát" vagy time-out..."mivel rossz voltál ülj a sarokba x ideig". Ha cirkusz van, hisztizik valamelyikük akkor megkérdezzük, "Mi a baj?" mivel a két éves picikém még nem nagyon tud beszélni ezért az ő esetében ez nehezebb:)). Tehát megkérdezzük, mi a baj, mért érzi rosszul magát, hiszen a hisztiknek mindig van oka (éhesek, fáradt, hiányzik az anyjuk figyelme). Evelyn elég jól reagál ilyenkor, elmondja mi bántja, majd anyuka együttérzését fejezi ki ("biztos nagyon fáradt lehetsz", "sajnálom, hogy így érzed") majd rávezeti, hogyan lehetne a gondot megoldani. Evelyn elég ritkán borul ki, szinte nem hisztizik és illemtudóan közli, ha nincs kedve leülni vacsorázni mert most épp "upset" (rosszkedvű). Tehát a rávezetés után jön a gondolkodás, hogyan lehetne helyre hozni a gondot. Eme gondolkodás arra serkenti őket, hogy már ilyen kicsin is maguk oldják meg a gondokat, itt most apróságokra gondolom. Például Evelyn fáradt, vagy épp ki van borulva mert amit épített az oviban az eltört. Kitalálja, hogy akkor holnap megpróbálja megjavítani vagy korábban lefekszik aludni, hogy másnap ne legyen fáradt. És ő 4 éves!!!!!!!!Nem hiszem, hogy valaki ilyen értelmesen születik, ez nevelés kérdése! 
Persze vannak szituációk amikor ez nem működik, pl ha összeverekednek, ugyanazt a játékot akarják stb. Ilyenkor mindkettőjüket rendre parancsolja anyuka, a nagy gyereknek el kell magyaráznia mért akarja a másik játékát és tudatosítani kell, hogy nem jó amit csinál (yours/mine= it belongs to me/you). DE nincs büntetés, mert az semmit nem javít a helyzeten! És az alap, hogy bocsánatot kérnek egymástól. Másik fontos dolog a motiválás. Ági most kezd még beszélni, így fontos a visszajelzés, hogy érezze egyre ügyesebb, sűrűn kell dicsérni
Fontos még az önállóság. Nincs olyan, hogy ő még kicsi hozzá. Meg kell próbálni, ha nem megy akkor nem megy, de mindig próbálgatni kell. Például Ági most tanulja az evőeszközt használni. Nem megy még neki annyira, de minden étkezésnél kitesszük elé, így már alapból azzal kezdni az evést és ha elfárad jöhet a keze:))). Hagyják, hogy a gyerekek maguk hozzanak döntést, ha az nem épp a legjobb akkor anyuka/apuka finomat felajánl még egyéb opciókat segítség képen. Hagyják, hogy a saját tanuljanak a hibáikból. Például egyik nap Evelyn kiválasztott egy jó nagy mesekönyvet, hogy azt ő viszi az oviba. Már az első sarkon elkezdett panaszkodni, hogy nem bírja vinni. Anyuka válasza: ez a te döntésed volt, máskor nem hozol nehéz könyvet az útra. Ev továbbra is panaszkodik, de anyuka nem enged.

Mind ehhez rettentő sok türelem kell, ez a nehezebbik út...a magyarázat kérés(mi a baj?), meghallgatás, majd megoldás keresés. Nem hiszem, hogy sok szülőnek van ezekhez türelme és ideje, hogy amikor cirkuszol a gyerek akkor megvárja a magyarázatot. Ezért is örülök, hogy ide kerültem mert már is sokat tanultam. Tudjátok én nem a türelmességemről vagyok híres haha ezért is rettentő sok kihívást rejt ez a munka. De mondhatom, hogy már sok módszert magamévá tettem így mikor Ági hisztizik, juca átszellemül, lemegy alfába és tündér hangon megkérdezi "what's the problem":)))

Amivel nehezen barátkozom meg az a snack. Snack lehet apró keksz, chipsz, feldarabolt gyümölcsök, ropi egyszóval minden apró kaja. Ebédre snack-et esznek. Nincs egy jó leveles vagy főzelék. És minden organikus, aminek örülök. Bár nem éppen szeretem a forgács ízű ropogtatni valókat, de még is jobb mint, hogy hamburgert vagy sült krumplit egyenek éjjel nappal. A gyerekek imádják a gyümölcsöt, zöldséget, bár Evelyn vacsorára nagyjából csak rizst eszik. Nekem is volt ilyen korszakom, remélem kinövi. Vacsorára mindig valami meleg kaja van, amit anyuka vagy apuka készít el. Általában valami tészta, de igazi kaja és nem ilyen elősütött zacskós cucc. Remélem hamarosan én is odajutok a konyhába és főzhetek egy jót nekik...Édességet nem sűrűn esznek a lányok, szokott lenni desszert vacsora után. Van néhány csoki meg cukorka a szekrényben, de csak ritka alkalmakkor szoktak kérni, érdekes.

Elég hosszú bejegyzést írtam, talán mert ma alig dolgoztam haha. Azért a nagy new york rajongóknak íme egy kis morzsa:)))

Múlt héten ugyebár voltunk Rozival Greenwich village-ben és megjártuk a Sex and the City utcáját is, bár a fotó nem Carry háza előtt esett meg, mivel  az lánccal elvolt kerítve, így a hasonlóképp gyönyörű szomszéd ház lépcsőjére ültünk le:)) Következő megálló a Magnólia pékség volt, ahol leginkább cupcake-eket árulnak. Kipróbáltunk egyet-egyet. Nem volt rossz, de szerintem mi jobbat tudunk otthon:)))





Puszilok mindenkit!

7 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik ez a bejegyzés, sok hasznos infóra bukkantam most ezáltal! :) és persze örülök, hogy ilyen szuper családhoz kerültél, én szeptemberben megyek Angliába, remélem hasonlóképpen sikeres leszek! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Juca! Még nem írtam egyszer sem, de nekem eddig ez a bejegyzés tetszett a legjobban!!! Tavaly nyáron én is au pair-kedtem, és bár 1-2 hasznos dolgot ellestem, sok dolog nem tetszett a gyerekek neveltetésében. Nagyon irigyellek, hogy ilyen családhoz kerültél :))) Biztos hasznát veheted a pozitív tapasztalatoknak később a saját gyerekeidnél. Remélem a kis depit már legyűrted :-)
    Puszi és üdv
    Lili

    VálaszTörlés
  3. Mindenki példát vehetne anyukáról! És valóban szerencsés vagy, ha ilyen jó dolgok ragadnak rád :).
    Szuperek a képek, nagyszerű a bő nacid :)

    Puszik

    VálaszTörlés
  4. Szuper bejegyzés Juca, nagyon tetszik! Olyan jó, hogy ilyen családhoz kerültél, rengeteget tudsz tanulni, és mindez NYC-ben ;-) Beszámolóról beszámolóra egyre jobban érződik, hogy kezdesz magadra találni, és a rosszkedv lassan tovaszáll :-) Köszi a képeket is!
    Vigyázz magadra!
    pussz

    VálaszTörlés
  5. Szia "Murli"! :)

    Le a kalappal a türelmed és a szülők türelme előtt! Nekem a héten nem jött össze Bazsóval, de nem adom fel. :)

    Örülök, hogy már jó a kedved. Érezd nagyon jól magad. Bazsóval sokat emlegetünk.

    Puszi
    Anita

    VálaszTörlés
  6. Lányok, remélem 2 hónap múlva is hasonló szépeket fogok írni a családról...:))

    Anita, de örülök h írtál!!!Édi mosolygós Bazsival remélem minden rendben!!!Sajnos az én 2 évesem nem annyira szeret mosolyogni:( csak mikor hintázik haha. Ilyen eszembe jut a kis hercegem:))

    VálaszTörlés
  7. Juca!

    Majd melletted mosolyra fakad! :)
    Bazsó az első pillanattól nagy haverságba került veled!

    Puszilunk!

    VálaszTörlés