2011. június 23.

Flight Details!

Végre megvan, megkaptuk! Szerencsére nem reggel 7-kor indul a gép, így lesz idő oda érni. Ami a legjobb, hogy közvetlen járattal megyünk, nem kell izgulni az átszállással jeeeee!

 Mivel még friss élményként él bennem a barcelonai repülő utunk ezért annyira nem várom ezt a hosszú repülést. Nemrég értünk haza, és az oda út eléggé pokol volt, egész végig felhőkben repültünk és rázkódott a gép rendesen. Az aggodalmamra rátett egy lapáttal, hogy a mellettem ülő csaj nem kicsit sóhajtozott...ilyenkor szeretek egyedül félni:)))) A másik meg, hogy hiába próbálok elaludni nem megy, képtelen vagyok ülve aludni és ez még nem is lenne gond, a kis hely még inkább zavar újabban. De összeszedem a maradék optimizmusom és megelégszek egy ablak melletti szűkös hellyel is, ha a koszt kielégítő lesz haha. Mivel menüt is lehet választani: van kalóriaszegény/diabetikus/glután mentes/laktózmentes/hindu/muszlim/ázsiai...ezen még gondolkodom:)
Viszont a hely választással bajban vagyok, ugyanis a seat map-en, az economy részen van 2 sor amit nem értek, mért marad ki a középső sor. Ugyanis ha lehetne 2-es sorba ülnék, de félő, hogy ezek ilyen "extra space" helyek ahol rá kell fizetni kicsit és több helyed lehet? Így ha kiválasztom lehet nem kapom meg és addigra már nem lesz ablak melletti. Tehát várom a javaslatokat, holnapig!:)


3 megjegyzés:

  1. Szió! Én úgy elaludtam idefele jövet a gépen mint a huzat pedig kevesebb mint egy órát voltunk repülési magasságon vagy hol a túróban... :D
    Szerintem ha speckó helyek akkor úgysem engedik hogy oda foglalj, úgyh próbáld meg. De valószínű hogy az, nekem szabad ültetés volt a gépen de a középső sorban ott álltak a léginénik és mondták hogy ide nem lehet ülni... :-( Pedig pont ott van a szárny, úgyh nem tudom mért jó hely az.. :O

    VálaszTörlés
  2. Július 1. van, már csak pár nap és indulsz, juhéééééj! :)

    VálaszTörlés
  3. Juca, nagyon izgatott lehetsz! :) Hogy megy a pakolas? Istenem, ird le mit erzel most!? :)

    Puszi

    VálaszTörlés