2011. augusztus 1.

Love this City!

  Ezt a várost bizony lehet nagyon szeretni és lehet nagyon utálni. Nálam mindkét érzés jelen szokott lenni, ami elég frusztráló. Mindig mikor a metrón ücsörgök, elkezdem fejben megfogalmazni hogyan is tudnám leírni ezt a várost. Nagyon nehéz pár szóval, pár mondattal jellemezni és mire ide kerülök, már elszáll az ihlet. Általában amit egyszer szeretek, azt másnap ki nem állhatom. Szeretem, hogy nincs tipikus new york-i ember, rengeteg náció lakik a városban. Vki mondta is nekem, hogy New York nem annyira amerikai város (tudom, Rozi host apukája mondta), inkább európai beütésű. Na ezzel vitába szállnék de ha már hasonlítani kell vmihez akkor legyen Európa. Szeretem, hogy kedvesek az emberek és sokat mosolyognak. Viszont ki nem állhatom, amikor a sarki kávézóban  halál erőltetetten bazsalyog az eladó lány, csak mert ott veszem a kávét. Nincsenek egyensúlyban a dolgok, néha túl sok a megjátszott kedvesség. De pl.  egy ellen példa. Ülök a metrón és hallom, hogy az egyik feka vmi kéztörlőt kér a barátjától de annak nincs, a következő pillanatban a szembe ülő középkorú  fehér testes néni egy zsebkendőre vizet önt és odaadja a fekete lánynak majd az megköszöni és szép napot kíván neki mivel épp száll le. Apróság de számomra "megható" pillanat volt.
Lenyűgöz a NY-i metró rendszer viszont elkeserítő, hogy nem tájékoztatják az utazókat megfelelően. Erről írtam a korábbi bejegyzésemben. Valamelyik nap, ülök az F-metrómon ami általában jól jár de most ki volt írva, hogy 2 megálló kimarad. Nah juca nagyon izgatott lett, mert imádja nézni ahogy áthaladunk az üres peronok között és csak úgy röpülünk. Hát....az a 2 megálló nem volt ott, pedig meglestem a térképen és tök egyenesen kellett volna áthaladnunk rajta.  Aztán elkezdtem gondolkodni és arra jutottam, hogy lehet külön el van választva az expressz vonalaknak az alagút és mi azon mentünk. Mert vannak expressz és local(helyi) metró vonalak. Az expressz nem mindenhol áll meg a local viszont minden fánál. És a gyorsjáratok ilyenkor általában a két peron között suhannak el, de látni őket....Nah jó lehet már nem is értitek amikről írok. Tehát érdekes a metró rendszer, de tragédia a tájékoztatás.
Party-zás, sajnos ez a "nem tetszik" részbe került. Én olyan ember vagyok aki megszokta, hogy az utcán megihat egy sört vagy pár korty(hahahaha) bort bármikor bármelyik parkban. Ez itt tilos, a parkok bezárnak hajnali 12-kor.
Aki egy igazán "fancy" buliba akar menni annak magas(nagyon magas) sarkúban vagy nagyon mini szoknyában kell lennie. Ha az ajtónálló azt mondja nem nézel ki elég jól, akkor barátocskám kint maradsz! Hiába mehetnek be a barátaid...Úgyhogy jucika kihagyja ezt, se magassarkút se miniszoknyát nem fogok felhúzni, hogy egy sznob helyen jó drágán megigyak két sört és közben rázhassam magam, maradok a farmer nadrágos partyknál remélem van ilyen itt elvégre NYC-ban vagyunk nem? Itt nem ismerik a "nincs" szót.
Jajajajaj és mielőtt elfelejtem. Igényesség. Néha azt gondolom a new york-ban élők igényesek. De meglehet ezt leginkább akkor gondolom amikor Manhattan csini tiszta(?) részein sétálok. Ha valaki véleményt akar nyilvánítani a new york-ban élők kinézetéről azok üljenek fel a metróra. Ami kiakaszt, és nem az öltözködéssel függ össze, az az, hogy itt ha ásítanak nem teszik a kezüket a szájuk elé. Bizony ám, durván belátsz akaratlanul is a szembeülő torkába. Én ilyenkor nagyon agresszív leszek egy gyenge pillanatomban biztos neki fogok iramodni és beszólok. Tudom ez itt normális, de nekem lehet ez egyik érzékeny pontom! Mikor látszik rajta, hogy igényes és épp egy orosz regényt olvas erre ásít és eltorzul az egész arca. Hihetetlenül gusztustalan! 

Kicsit a máról, ma hétfő van. Ágival voltam egész nap. Nehéz napunk volt, fáradt volt. De ő fáradtan is fejen áll és mászik.Jeee. Olyan boldog vagyok mikor rám mosolyog, de sajnos nem az a mosolygós baba:(. Valamikor összeállítok egy képsorozatot róla mert elég mókás arcai vannak mosoly nélkül is:). Nah mindegy, a nap végén elmentem a  J&R-ba visszacserélni a fényképezőgépet ugyanis:

Múlt héten bementem, hogy objektíveket próbálgassak (mert itt ez módi, és ha lehet akkor bizony juca az összeset kipróbálja), majd az egyik nem annyira működött és az eladó srác segített, megnézte ő is. Mire közli, hogy szar a gépem HAHAHAHA. Bizonyám a profi jucának nem tűnt fel, hogy az exponálási idő csöppet hosszú:)))) 

Tehát ma visszavittem és adtak egy újat helyette.:) Utána Rozival átsétáltunk a Brooklyn hídon ha már ott volt a közelben, majd irány Dumbo ami Brooklyn egyik kisebb városrésze. Csináltunk pár képet. Íme:
















Puszi mindenkinek csók egyvalakinek,

Juca

5 megjegyzés:

  1. Szia Juca,
    ahogy a képeket elnézem, el is hiszem, hogy szereted ezt a várost! Tyűű, gyönyörű képeket csinálsz, ámulok és bámulok. Persze élőben biztosan más, remélem hamarosan lesz alkalmam látni. Örülök, hogy már egyenesbe jöttél, annak meg végképp, hogy ilyen sűrűn írsz.
    Szép augusztust a "nagy almában"! :)
    Puszi,
    Vivi

    VálaszTörlés
  2. Szia Juca,
    Fantasztikusak a képeid :-) Imádom, és a kedvencem, amelyiken te vagy rajta, nagyon művészi lett :-) Remélem már azért állítod össze a programot, hogy miket mutogatsz meg majd nekünk :-) További jó szórakozást a nagy almában :-)
    Pusz, Erika

    VálaszTörlés
  3. mindenképpen érdekes bejegyzés, köszi!

    VálaszTörlés
  4. Szuperek a képek, jó ilyen bejegyzést olvasni :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Juca!
    Hasznos kis bejegyzés, tetszik, hogy határozottan megfogalmazod a véleményedet a városról, még ha az negatív is. :-) A képeknek mindig külön örülök, főleg hogy nagyon szuper képeket tudsz csinálni, ami részben a géped érdeme lehet, de részben a tiéd is. ;-) Szerintem el tudnék nézegetni több száz képet is bejegyzésenként hehe :P
    Légy jó és fedezd fel ami csak felfedezhető! :)

    puszi

    Kriszta

    VálaszTörlés