2011. augusztus 24.

"Lonesome day-s"

Vasárnap megismerkedtem 3 aupair lánnyal (2svéd és egy finn lány). Velük volt még egy feka srác aki elvileg német és itt tanul a NY-i egyetemen, patológus lesz...Első utunk egy yoghurt bar volt valahol az Upper West Side-on. Fél óra sprint séta után végre oda értünk, ugyanis zuhogott az eső. A hely önkiszolgáló volt, te választhattad ki az alap yoghurtod meg a feltétet(?), én megint szőke voltam és jó magyar módjára tele pakoltam a "kis" S-es méretű tányérkámat majd néztem nagyot mikor mondták mennyibe kerül. Közben kiderült, hogy súlyra megy. Ez már nem az első alkalom, hogy megszivatom magam dehát úgy tűnik lassan tanulok. Majd az volt a terv, hogy felmegyünk a sráchoz aki a part mentén lakik és a tetőn cseverészünk ám de az eső még mindig esett. Így hát a nem éppen tiszta szobájába kuporodtunk be 5-en. Kicsit meg is lepődtem milyen lepukkant, dehát ha neki nem ciki, az ő baja. Iszogattunk majd végül csak csak felmentünk a tetőre, ahonnan gyönyörű látvány volt, pont rálátni a George Washington hídra, kár h zuhogott az eső:( Majd 11-kor a lányokkal visszaindultunk Brooklynba. Hát ez nem volt valami izgalmas történet mi? 

A heti beosztásom elég jó, semmit nem dolgozom kb. mivel anyuka viszi hozza a lányokat a héten. Csak 4 után kell besegítenem vacsora időben. A jövőhén már kacifántosabb lesz ugyanis a nagylánynak bezár egy hétre a sulija. Aztán kezdődik a szeptember....miszerint minden nap 6-kor kelek, öltöztetés, reggeliztetés majd irány a suli. Majd 8-tól délután 3-ig szabad vagyok aztán megyek a lányokért majd olyan este 6-ig velük vagyok. Azért nem olyan rossz nem panaszkodom sőt!

A hét eddigi napjai elég unalmasan teltek leginkább itthon maradok és a barátommal beszélek egész nap, de kedden megint taliztam a svéd-finn brigáddal. Nagyon aranyos lányok és nagyon jól beszélnek angolul ami eléggé jót tesz az én nyelvtudásomnak is. Tehát a cél DUMBO volt, a svéd csajok nem tudták mi fán terem:) de aztán nagyon tetszett nekik a park. Leszámítva, hogy 2 percenként elhalad felettünk a metró így alig hallani valamit. Volt ott a parton egy latin brigád akik egymást kamerázták egy nagyon halovány vaku megvilágításában és közben mintha énekeltek volna. Huh én égtem...megtapsolták egymást aztán jött a másik brigád. Nah ennyi izgalom volt a parkban:) Képeket nem csináltam mert hm, néha nincs kedvem fotózni.

Ma elmentem egyedül a Museum of natural history-ba. Hát nem épp kedvemre való volt, nem szeretem a kitömött állatok látványát, kicsiknek jó és izgalmas én 45 perc után meguntam. Majd elmentem az Eataly-ba, ami egy olasz bolt. Minden van ott ami olasz, leginkább élelmiszerek. Vettem rukkolát, kenyeret nyámmm, pestot meg tésztát. Igen, pestos-pasta-t fogok csinálni haha. Jaaa hétfőn főztem először a család konyhájában. Olyan szinten éhes voltam és elegem volt az egészségesebbnél egészségesebb snack-ekből. A menü pirított hagymás szójaszószos pasta volt kesu dióval. Hip hop megettem sok is volt, hihetetlenül  összeszűkült a gyomrocskám:)





Eataly

Eataly
Jövőhét hétvégén 3 napos hosszú hétvége lesz. Lehet Philadelphiából jön Dóra meg Washingtonból Erika:) Nem lenne rossz!!!Nálam aludnának és megmutatnám nekik a legjobb helyeket! Aztán októberben megyünk Chicago-ba már nagyon várom!!!Aztán aztán...Philly tuti meg NJ-t akarom még körbe járni, Bruce Springsteen végett:) 

Nagy pénzgyűjtésben vagyok, akarok venni egy jó zoom lencsét meg hát az utazásokra is kell, hogy fussa. Októberben szerettem volna hazalátogatni egy hétre, de sajnos a családom azt mondta nem kivitelezhető...:( De megbeszéltem drága Urammal és kibírjuk valahogy karácsonyig, hisz nincs más opció:(

A sulit is kinéztem már, a BMCC-re fogok menni ilyen haladó angol kurzusra. Szeptember 10-én kezdődik és hétfő-szerda fogok járni így a hétvégém nem csorbul meg. Már alig várom!!!Nagyon élvezem, hogy angolul beszélhetek és valamiért a családdal nem tudok jól beszélni, de amint fesztelen környezetbe kerülök csak úgy pörög a nyelvem...:)

Nah zárom soraim mert így sem megy valami jól ma este a fogalmazás:) JAA várom vissza Rozikát a városba, de egy ideig nem fogunk tudni találkozni:(

Puszilok mindenkit

6 megjegyzés:

  1. En nagyon szivesen megmutatom neked Jersey-t. LOL vicces hely :D Ja,es nalam is aludhatsz.

    VálaszTörlés
  2. Szia Vivi,

    Köszi:)) Atlantic city-be szeretnék eljutni meg Asbury Park-ba, ez utóbbi közel van ny-hoz de Atlantic city nagyon messze van:( Nálatok nincs hurrikán riasztás vagy vmi??

    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Juca, annyira rettenetesen jó a beosztásod!! - irigyellek :) És ahogy láttam, ősztől is elég jó lesz.
    Mikor mentek pontosan Chicagoba? Én - ha minden igaz, 24-én repülök majd - nem tudom, hogy éppen akkor ott lesztek-e!? :)...
    Kíváncsi leszek majd a véleményetekre!

    Szép utolsó nyári napokat kívánok!

    Puszi,
    Vivi

    VálaszTörlés
  4. Szia Juca,
    Én is a családomat(főleg az apukát) értettem meg a legkevésbé, talán mert picit izgultam, hogy húúúha, a főnökömmel beszélek. Mikor hazajössz, és angolul kell beszélni, mérföldekkel jobban fog menni, mint odakint a helyiekkel.
    Az angol kurzus időrablás, ha még lehet, menj inkább másra. Nekem arra voltak jók az angolórák, hogy jót szórakoztam a csoporttársakkal :). Max tanultam 10 új szót, ennyi.... Az ér a legtöbbet, ha angol könyveket(újság, regény...) olvasol.
    Puszi, Évi

    VálaszTörlés
  5. egyetértek Évivel. és várom a további híreket felőled:-)

    VálaszTörlés
  6. MSMarcsi közben már született pár új bejegyzés:)

    VálaszTörlés