2011. május 30.

Update

Már majdnem útra készen állok. Bőröndök megvannak, fogorvos többszörösen kipipálva, már csak a programdíjat kellene kifizetni, vmelyik nap majd rászánom most már magam...:)

Ennyit kell majd befizetni: 
Lehetne választani még plusz biztosítást, de én azt hiszem nem fogok élni ezzel a lehetőséggel. A repjegy hozzájárulás kicsit húzós, ha újra választhatnék lehet Bécsből mennék...mert így +40 ezret kell perkálni. Azért szeretnék Budapestről menni, hogy itt búcsúzhassak el majd a családomtól, de hogy mindezt 40 ezerért? Ezen már kár mérgelődnöm, ez van és kész.

Kiderült, hogy bizony nem egyedül fogom végigsínylődni a hosszú utat, aminek nagyon örülök!!!!2 másik sorstárs is július 5-én indul, egyikük sajnos Bécsből jön, de Rita szerencsére Budapestről kérte az indulást csakúgy mint én! Remélem ő az a típus aki nem alszik a repülőutakon, mert én biza képtelen vagyok lehunyni a szemem máshol, nemhogy egy mozgó repülőn. Aprópó, ez ügyben várom a jó tanácsokat, "hogyan szenderüljünk álomba a felhők felett"?!

Host anyukával nemrég váltottam levelet, elég elfoglaltak, így nem valószínű, hogy egyéb ismerkedésre sor kerül a kiutazásom előtt, de nem is bánom, mert már nem nagyon van kérdés amit feltudnék tenni:). Már kinéztem mit viszek nekik, a helyi corában találtam ilyen pálinkás-boros üzletet ahol kézzel készített, díszes kiszerelésű pálinkákat és borokat lehet kapni. A gyerekeknek a hobby boltban fogok venni fa dobozokat, meg festéket, amit majd együtt kipingálunk. Meg még vmi kéne a kicsi Agnes-nek, mert egy 2 éves kislány nem biztos, hogy élvez egy ilyen festegetést. Bár ez majd ott derül ki. Csokit is veszek of course.

Az izgatottsági szintem olyan 10/6.7 ami egyre inkább növekszik. Jellemzően esténként jutok el odáig, hogy "mi a fenéért megyek ki", majd felkelek és már legszívesebben a repülőn ülnék, ez a körforgás megy minden nap. Tehát mondhatom, hogy nem ez a legkiegyensúlyozottabb időszakom ha ha.

Már készülök azért nagyban, rendeltem útikönyveket amazonról, mivel itthon nem találtam megfelelőt. Már listát vezetek azokról a helyekről amiket elsőre fogok megnézni, és ami talán a legeslegfontosabb, hogy végre megvegyem az új fényképezőgépem, mert már elvonási tünetem van amióta eladtam a régit!!!!  Ezt néztem ki:


Nikon D-5100
Pár hónapig vaciláltam nikon-ra váltsak-e, canon-ról, és végül azon a ponton állapodtam meg, hogy váltok. Jó a canon is, de nem voltam teljesen megelégedve vele néha nem exponált, és egyes sd kártyákat nem tudott kezelni.

Már sulit is néztem. Szeretnék először vmi jó kis angol tanfolyamra elmenni, ahol ragad is rám vmi. Nem találtam meg az igazit, ezért lehet várok a consuler, Susan tanácsára. Aztán kinéztem egy Graphic Design kurzust a FIT-en (http://www.fitnyc.edu/) de itt nyári kurzus nem indul, remélem szeptembertől frissítik a listát. Tervben van a spanyol nyelvtanulás is ha ha, sok minden van ám a listámon:)

És íme a new york-i "indulóm" /The Source ft. Candi Staton . You've got the love/
: )))


16 megjegyzés:

  1. De jó, a cannon géped tükörreflexes volt? nekem most Canon Sx 20 van.. 1 éve... de egyszer szeretnék venni majd tükörreflexes gépet is, ha egyszer gazdag leszek :D
    Én is biztos izgatott lennék a helyedben. Lassan indul a visszaszámlálás :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Hű, alig várom a gyönyörű képeid, ezzel a fényképezővel aztán lehet jókat csinálni. :)
    A betűket csak én nem látom? Ki kell jelölnöm a szöveget, hogy el tudjam olvasni.. :S

    Kriszta

    VálaszTörlés
  3. Dóri: igen tükörreflexes:)
    Emma: hát több gépen is lecsekkoltam, és látszik a betű, lehet kicsit világos és kicsit apróbb:) Ha laptopról nézed, akkor dönts rajta, hátha úgy változik vmit:)

    VálaszTörlés
  4. Egy kicsit lehetne sötétebb a betű... :)
    A Bp-i útról még annyit, hogy legalább itt az elmondottak szerint a kézipoggyászt nem mérik :D

    VálaszTörlés
  5. Szia Csajszi!

    Furi olvasni a bejegyzésed, mert alig több mint egy hónapja én pontosan ezeket éreztem!Minek megyek?Megvagyok őrülve?!
    A biztosítást illetően már tanácstalan vagyok.. Otthon nem nagyon voltam beteges fajta, néha elkapott az influenza ilyesmi, de a háziorvost nem sűrűn látogattam.
    De itt...allergia, aztán a gyerekektől hamarabb rám ragad minden nyavaja és kérték én is szedjek antibiotikumot, hogy ne fertőzzük vissza egymást!Szerencsére hoztam magammal így nem kellett dokihoz mennem, de nem tudom...Két dolog van amit mérlegelned kell! 1, hogy annyira nem vész mert 20 USD kb. a doki és amit felír az megint ennyi, és ezt csak vészhelyzetben használod vagy 2, CVS-ben vagy máshol csak simán leemelsz bármilyen gyógyszert (kivéve antibiotikum) a polcról és így nem kell a dokiért fizetni...Én az utóbbit választottam, és kapom otthonról az utánpótlást antibiotikumból ha vész van.
    Ne aggódj Bp miatt!Bécs egy kabaré volt!Ha visszacsinálhatnám, nem indulnék onnan!Hiába a 40 ezer...
    Fényképezők itt sokkal olcsóbbak, bizti otthon veszed meg?Lassan megveszem én is a kinézett Nikonomat:)
    Nagyon szuper, hogy már ennyit terveztél előre!Minden rendben lesz!
    Alig várom, hogy már találkozzunk!
    Pusszancs

    VálaszTörlés
  6. Wow. Jol felemeltek a budapesti indulas arat.En "csak" 80 dollart fizettem erte. Ja,es senki nem kerdezte honnan akarok indulni (legalabb is nem emlekszem ra...)
    Az hogy frusztralt vagy,normalis. A bucsuzkodas a legrosszabb,foleg a repteri...mondjuk en valoszinuleg mar akkor ereztem hogy valami bibi lesz :)

    VálaszTörlés
  7. Hogyan lehet felhők felett aludni? Hát vagy lehúzod az ablakot, vagy napszemüveget esetleg szemtakarót veszel fel, mert ugye a felhők felett mindig süt a nap :) :) :).

    VálaszTörlés
  8. Orsi, de örülök h írtál!Remélem jobban van már a gyomrod:) Én se vagyok betegeskedő, az allergiám meg szerintem ott nem fog kijönni, max az asztma...A gépet kint veszem meg, pont azért adtam el itt a régit, mert kint olcsóbban tudok jobbat venni:) Nemsokára találkozunk:)

    Vivi, veled is nemsokára találkozom!!!Remélem jó az új családod!!

    Évi: köszi a jótanácsot:) sztem füldugót kipróbálom...

    VálaszTörlés
  9. Évi lájkolom a hozzászólásod. :)

    VálaszTörlés
  10. Hú csajok... most elgondolkodtam a fényképező miatt... vajon mennyibe kerül az idepostázás? :D ha kinézek valami "olcsót" valaki venne nekem és elpostázná ide? :D vagy úgy már túl drága lenne a postaköltséggel együtt?

    VálaszTörlés
  11. Dóri nem nagyon vagyok tisztába a szállítási ktg.el, de a kicsi gépek itt is olcsók!

    Mellesleg tényleg nem jó ez a betűtípus amivel írok, nem értem mért de egyes gépeken máshogy néz ki....érdekes

    VálaszTörlés
  12. nem, most nem kicsi gépre gondoltam, hanem tükörrflexesre.. bár még nem néztem szét az árak között, csak mint lehetőség felvetődött bennem. :)

    VálaszTörlés
  13. jaa, tájékozódj az amazon-on. Egy dslr gépet nem ajánlok óceánon túlról átpostáztatni!Mert az optika tök érzékeny, de ha kinézed amikor jövök haza akkor megveszem neked szívesen, és hazahozom a cabinböröndöcskémben:)

    VálaszTörlés
  14. oksi szétnézek majd az amazonon... mikor jössz haza? nem sűrgős egyébként, csak érdeklődök :D
    egyelőre megteszi ez is.... :D tavaly voltam görögbe nyaralni, és ellopták az akkor fényképezőmet :( az nagyon megviselt... de nem is értem, mert észre se vettem, csak itthon Szegeden, hogy már nincs meg :S Pedig az utolsó nap még használtam is és végig a táskámban volt... volt utasbiztos0tásom is, és nem fizettek semmit, és hülye kifogásokat írtak... egyébként egyetemi út volt, még a tanár is segített... nah mind1 ... szóval azért szeretnék egy tükörreflexeset is majd egyszer :D

    VálaszTörlés
  15. Szia!

    Döntögettem is a laptopom, hátha úgy jobb, de nagyon halványan mutatta a betűket. Most, a munkahelyemen olvashatóbb, de megerőltető kicsit a szemnek. Ha esetleg picivel sötétebbre állítod majd egyszer a közeli jövőben... szerintem sokunkkal jót teszel! :)

    Mennyivel olcsóbbak kint a gépek?

    Szép napot!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  16. Dóra: nem nagyon tudom mikor jövök még haza, majd ha aktuális lesz a gép vásárlás szólj!

    Emma/Kriszta(?): Próbáltam a betűtípuson változtatni, meg a méreten, a színen nem szeretnék, mert ez illik a kompozíciómhoz, én ilyen mániákus vagyok és már ilyen apró vizuális kitűnéseken/eltéréseken kiborulok:D Remélem ennek ellenére követni fogod a blogom és nem haragszol meg rám...:)

    VálaszTörlés